Római fürdő

DSC011292016. 03. 29-én szalonna sütő túrát vezettem Bakony: Bakonynána – Római fürdő – Szalonna-sütés – Vadalmás forrás – Tési malom – Szent kút – Jásd. Szintemelkedés: 200m, 12 km-es nyílt túra. Túravezető: Szabó Lilla

Az időjárás viszonylag kegyes volt hozzánk. Meg tudtuk gyújtani a tüzet, csak szalonnasütés közben esett kissé az eső. Azért nem vette el a kedvünket, mindenki meg tudta sütni a saját hozott szalonnáját. A fagyűjtésben a csapat minden tagja segédkezett, még azok is, akik…folytatás a link megnyitása után 😀

2016. 03. 29. Szalonnasütés 4

Hírdetés

Március a Bakonyban

Bakony hg. Zirc – Tündérmajor – Pálihálás puszta – Pörgöl barlang – Bakonybél, 18km-es nyílt túra, szint: 400m Túravezető: Szabó Lilla
Zircről kifelé menet észleltük, hogy a P+ útvonalát átfestették. Eddig egy mocsaras mezőn kellett átkelni, most azonban egy egészen jól követhető útvonalat festettek fel, amit a Z sáv jelzésről enyhén letérve már ismertem. Jó sáros volt így is az utunk.  A Mária út velünk párhuzamosan haladt, így néhány ezzel kapcsolatos helyen is módunkban állt megállni. Tündérmajorban nagy változást ne tapasztaltunk. Nekem az „öreg” házak tetszettek most is. A további leírásért és a fotókért kattints a linkre!

2016. 03. 22. Zirc, Bakonybél

A cipők

imagesA túrázáshoz elsősorban elhatározás kell, de néhány alapvető dolgot érdemes beszerezned, hogy már az első “kirándulás” is élvezetes legyen

A lábunk mellett a cipő, az alapvető kelléke a túrázásnak.
A legfontosabb, hogy

  • szárazon és melegen tartsa a lábadat
  • biztos járást eredményezzen
  • kényelmes legyen

Könnyű túrákhoz a legjobb a terepfutó cipő, vagy túracipő mert:

  • talpa fogazott
  • felsőrésze strapabíró
  • ütődést elnyelő talp

Nehezebb terepekhez egyértelműen a bakancs:

  • elsősorban céljaidnak megfelelően válassz (gondold végig, hogy magashegység vagy a Dunántúli dombság?)
  • vízhatlan és légáteresztő legyen (GORE-TEX technológia)
  • kényelmes
  • az ár lehetőleg ne legyen szempont

.